Rámájana:

Amikor eljött a reggel, felszállt Ráma az égi szekérre. A szekér ereje határtalan. A szekér kétemeletnyi magas volt, több részleggel és ablakkal... Színes volt és hatalmas (erejű). Amikor a levegőbe emelkedett, megszólalt egy égi hang...
A napsugárhoz hasonlóan ragyogó kocsit Matali arra a helyre irányította, ahol az igazságos Ráma ellenségeire bukkant. "Fogd ezt az égi kocsit!" - kiáltotta Matali Rámának. "Az istenek segítik az igazságost. Szállj be ebbe az arany kocsiba, az égi erők veled vannak. Én fogom irányítani a kocsidat, és gyorsítom a dörgő járművet". Égi ruhaanyagokba öltözve szállt be Ráma a kocsiba és indult egy olyan harcba, melyet emberi szemmel addig még nem láttak... Halálos lövések felhői takarták el az ég ragyogó arcát. A csatatér felett elsötétedett az ég. A dombokat, a völgyeket és az óceánt borzalmas szelek rázták meg... Amikor a csata még mindig nem akart véget érni, Ráma dühében Brahma fegyveréhez nyúlt, amely égi tűzzel volt megtöltve. Ez a szárnyas fémfegyver halálos volt, mint az ég villámai... A villámfegyver tombolt és átfúrta Ravan fémszívét...
Amikor a hegyről felrepült, a sziklacsúcsok megrepedtek, a hegyek lába megingott, a fák ágai letörtek, a törzsek kiszakadtak, fák és levelek áradata borította a földet. A hegy madarai és állatai elmenekültek.
(Ha a városban szállt fel) Lanka (Sri Lanka) szép lótusztavai kiöntöttek. Égő farokkal lebegett a háztetők fölött, óriási tüzeket okozott, úgy, hogy a magas épületek és tornyok ledőltek, a kertek pusztává lettek.

Mahábhárata:

Az istenek, kik elmenekültek, visszatértek. Valójában a mai napig félnek Mahecvarától. Eredetileg a bátor Aszurák három égi várossal rendelkeztek. Mindegyikük nagy volt, és kiválóan épített. Az egyik vasként nézett ki, a másik aranynak, a harmadik ezüstösnek. Az aranyvárosban Kalamaksha, az ezüstben Tarakaksha, a vasban Vidyunmalin volt az úr. Összes fegyvere ellenére Maghavaínak nem sikerült ezeket az égi városokat elnyomnia. Az istenek szorult helyzetükben Rudidnál kerestek védelmet. Az istenek szószólója, Vasava azt mondta neki: "Az égi városok szörnyű lakói Brahma támogatását élvezik. Ennek következtében a világegyetemet fenyegetik. Ó, istenek ura, rajtad kívül senki sem képes legyőzni ókét!. Ezért, ó, Mahadeva, semmisítsd meg az istenek ellenségeit!"

Amikor eltávoztak a világ őrzői, azt kívánta Ardzsuna, ellenségeinek réme, hogy eljusson hozzá Indra égi szekérrel. És Matalival együtt hirtelen megérkezett fényragyogással a szekér, a levegő homályát elűzve és megvilágítva mind a felhőket, a világtájakat zajjal töltötte be, mely mennydörgéshez volt hasonló.
Égi varázslatos alkotmány volt az, tekintetrabló, bizonnyal.
Majd fölszállott a szekérre, ragyogva, mint a nap ura. E varázslatos alkotmánnyal utazott, a naphoz hasonló szekérrel, az égivel, fölfelé szállott a bölcs sarja Kurus törzsének.
Eredetileg a bátor azuráknak három városuk volt az égben. E városok mindenike nagy volt és kiválóan voltak felépítve. Az egyik vasból volt (értsd: úgy nézett ki, mint a vas), a második ezüstből, a harmadik pedig aranyból. Az aranyváros Kamlaksáé volt, az ezüstváros Tarakahsáé, a harmadik pedig, mely vashoz hasonlított, Vidyunmalin birtoka volt.
(Drona Parva, 62. vers)

Siva, aki ezt a csodálatos kocsit vezette, melyet egyébként az ég minden erőiből szereltek össze, felkészült a három város elfoglalására. És Stahnu, a bosszúállók vezetője, az Aszurák megsemmisítője, e mérhetetlen bátorságú derék harcos, akit csodáltak az égiek... kiváló harci felállást rendelt el... Amikor azután a három város a mennybolton találkozott, Mahadeva isten átfúrta őket szörnyű sugarával a háromszoros támadóövezetből. A dánavák nem tudlak ellenállni ennek a sugárzásnak, melyet Tuga-tűz halott át, Visnu és Szoma egyesülését jelentette. Mialatt a három város lángba borult, Parvati odasietett, hogy megtekintse a színjátékot...
(Drona Parva, 77. vers)

Kardok, félelmetes dárdák, iszonyú buzogányok, égi hatalmú gerelyek és rikító fényű villámok voltak ott, és mennydörgésékek... repülő labdák, melyek szelet támasztottak... s melyek visszhangzottak a nagy felhőtől... Hasonlóképpen százára hullottak a légből a harsogó, széllökéseket okozó, zajos, hátborzongató, szerteszét pattanó égi kövek.
Cukra minden oldalról röpítette a mennykövet a háromszoros városra. Kilőtte töltényét a város három részére, noha a város a három világűr erejét magában összpontosította. A város égni kezdett. Mintha tízezer nap égető lángja lobbant volna fénylőn a magasba. Heves viharok kezdtek tombolni, patakokban ömlött az eső. Mennydörgés hallatszott, noha az ég felhőtlen volt. Rengett a föld. A vizek hatalmasra duzzadtak. A hegycsúcsok szétváltak, sötétség állott be. Mintha elszabadultak volna az elemek. A nap körben keringett. A fegyver parazsától megpörkölődve, lázban támolygott a világ. Az elefántok ide-oda rohantak, hogy menedéket találjanak az iszonyú hőség elől. A vizek forrni kezdtek, az állatok elpusztultak, az ellenséget legyűrték, s a tomboló tűztől sorjában lezuhantak a fák. Az elefántok félelmetesen ordítottak, és szerteszéjjel holtan rogytak a földre. A lovak és a harci kocsik porrá égtek. Ezernyi kocsi semmisült meg, aztán mély csend ereszkedett a tengerre. A szelek fújni kezdtek, s a föld földerült. Hátborzongató látvány tárult elénk. A borzalmas hőség megcsonkította az elhunytak tetemeit, úgyhogy már nem is volt emberi külalakjuk. Sohasem hallottunk ezelőtt ilyen fegyverről, és sohasem láttunk ezelőtt ilyen borzalmas fegyvert.
(Drona Parva, ...)

Arjuna fölment az égbe, hogy isteni fegyvereket szerezzen az égi lényektől, és megtanulja azok kezelését. Amíg odafönt tartózkodott, Indra, az ég ura, azt követelte Arjunától, hogy verje szét a hatalmas azúrok egész seregét. A 30 millió démon erődökben élt a tengerek mélyén. Indra, az ég ura, Arjuna rendelkezésére bocsátotta saját vimánáját, melyet Indra szolgája, Matali kormányozott. Ez a jármű víz alatt is tudott haladni. Az ezt követő elkeseredett küzdelem során, az azúrok özönvízhez hasonló esőt zúdítottak alá, de ekkor Arjuna ellenük fordította isteni fegyverét, az pedig a vizet mind felszárította. Az azúrokat legyőzték tehát, a csata után pedig Arjuna leereszkedett a legyőzött démonok városaiba. A víz alatti városok szépsége és pompája elkápráztatta. Kikérdezte Matalit e városok történetéről, és megtudta, hogy azokat eredetileg az istenek számára építették. Más helyeken is beszámolnak e félelmetes csatáról, melynek során a légváros fölszállt az égbe, aztán ismét csaknem a földre zuhant, egyik oldalról a másikra sodródott, s még a tenger mélyére is alámerült. Mikor már jó ideje tombolt a harc, Arjuna halálos lövést adott le, mely darabokra tépte az egész várost, az pedig lehullott a földre.
(Vanaparvan, 168-173. fejezet)

Gurkha sebes és erőteljes vimánájával Vrishis és Adhakas három városa ellen repült és egy lövedéket hajított rájuk, mely a Világegyetem teljes energiájával volt töltve. Izzó füst és tűzoszlop, mely tízezer Napként ragyogott, emelkedett fel teljes pompájában…
Az ismeretlen fegyver, az érc-villámsugár, az óriási halálhírnök porba sújtotta Vrishnis és Andhakas városának minden lakóját. Az összeégett holttestek felismerhetetlenek voltak, kihullott körmük és hajuk, az edények - szinte ok nélkül - darabokra törtek, a madarak fehérek lettek. Egy óra leforgása alatt ehetetlenné váltak az ételek.
(Mausola Parva)

A villám lecsapott, majd finom porrá vált... A tűz elől a katonák a folyókba ugrottak, hogy megmoshassák magukat és felszerelésüket.
...Arjuna azt kívánta, hogy Indra égi kocsija hozzá jöjjön. Hirtelen megérkezett "tündöklő fényben Matalival a kocsi". A levegőből elűzte a sötétséget, a felhőket megvilágította, megtöltötte a világot égzengéshez hasonló dörgéssel... A varázsképződménnyel, a Naphoz mérhető kocsival emelkedett fel jókedvűen. Amikor közel került ahhoz a területhez, amely a halandók, a földi vándorok szeme elől rejtve áll, ezernyi csodálatos égi kocsit pillantott meg. Ott nem süt a Nap, a Hold, nem fénylik a tűz, hanem saját pompájában ragyognak azok, amit lenn a Földön mint csillagokat látunk. A nagy távolság miatt egyenlők a lámpákkal, pedig óriási testek...
(Arjuna útja az égbe)

Srimad Bhagavatam (Bhagavata-Purána):

Ó, ti nagy bölcsek, ti az univerzum különböző részeiről jöttetek és nagy jóságotokban itt összegyűltetek...
(1. ének, 19. fejezet, 23. vers)
...és a különböző bolygórendszerek lakói, azaz Gandharvák, Apsarák, Yaksák, Bhutaganák, Uragák, Pasuk, Piták, Siddhák, Vidyadharák és Caranák és az élőlények különböző fajtái...
(2, 6, 13-16.)
Kedves fiam, Narada, tudd meg tőlem, hogy hét alacsonyabb bolygórendszer van a tizennégy között...
(2, 5, 40.)
A Vaikuntha bolygón sok olyan erdő van, amelyek boldogságot nyújtanak. Az erdők fái kívánságfák, és minden évszakban roskadoznak a virágok és a gyümölcsök alatt...
(3, 15, 16.)
A Vaikuntha bolygó lakói feleségük és társaik kíséretében utaznak égi járműveiken, uruk tetteit és jellemét örök énekszóval dicsérik...
(3, 15, 17.)
Ezen a hét bolygórendszeren (...) csodálatos házak, kertek és az érzéki élvezetek mesés helyei találhatók, amelyek még pompásabbak, mint amiket a magasabb bolygókon láthatunk... A bolygók lakosainak nagy része - a Daitya, Danava és a Naga nép - családokban él. Feleségük, gyerekeik, barátaik, ismerőseik tökéletesen alámerülnek az anyagi boldogságba.
(5, 24, 8.)
Mivel a bolygók lakói csodatevő növényekből főzött leveket és elixíreket isznak, illetve ilyenekben fürödnek, mentesek minden gondtól és testi betegségtől. Nem ismerik az ősz hajat, a ráncokat, az elesettséget, testük szépsége nem fakul el, izzadságuk nem jár kellemetlen szaggal...
(5, 24, 23.)
A Satyaloka bolygón nincs szenvedés és öregség...
(2., 2., 27.)
Úgy utazott a különböző bolygókra, mint ahogy a levegő mozog akadálytalanul minden irányban. Miközben az akarata szerint bármerre irányítható, nagyszerű és előkelő légipalotában keresztülszelte a levegőt, még a félisteneken is túltett.
(3, 23, 41.)
...éppen úgy, ahogy a félistenek utaznak az égben, közlekednek a szokásos emberek a Föld felszínén.
(4, 4, 19.)
Az égi lakók vimánái (továbbiakban: égi jármű, égi kocsi) gyöngyökkel, arannyal és sok, értékes drágakővel vannak megrakva. Az égi lakók hasonlatosak az ég felhőihez, melyeket a néha felvillanó villámok ékesítenek.
(4, 6, 27.)
Mihelyt szabadulása láthatóvá vált, egy szép égi jármű ereszkedett le az égből, mely mind a tíz égi tájat megvilágította, olyan volt, mintha a ragyogó telihold érkezne meg.
(4, 12, 19.)
Indrát, az ég királyát, körülfogták a különböző égi járműveken ülő, zászlókkal és fegyverekkel ékesített félistenek. Köztük voltak Vayu, Agni, Varuna és az egyes bolygók egyéb uralkodói, kíséretükkel együtt.
(8, 10, 26.)
Brahma, Siva, Karttikeya, a tekintélyes bölcs Bhrgu, más szent személyiségek, a Pitrloka lakói és más jelen lévő élőlények, beleértve Siddhaloka lakóit és azokat a lényeket, akik járművekkel utaznak a világűrbe - ezek mind Sri Vamanadeva csodálatraméltó tetteit dicsérték.
(8, 23, 26-27.)
Erre Indra, az ég királya, az égi bolygók minden vezetőjével együtt helyet kínált maga előtt az égi kocsin Sri Vamanadevának...
(8, 23, 25.)
A városok kupolái éppúgy ragyogtak, mint a város fölött lebegő szépséges égi jármű kupolái.
(4, 9, 56.)
...ha abból a pontból, ahol a Nap délben áll, egyenes vonalat húznánk, a vonal másik végén élő emberek országában éppen éjfél lenne. Hasonlóképpen azok az emberek, akik ott laknak, ahol a Nap lemegy, a Napot nem ugyanazon a helyen látnák, ha az éppen ellentétesen fekvő országokba utaznának.
(5, 21, 8-9.)
Sosem nyugvó, láthatatlan, mindenekfölött hatalmas időtényező bírja rá ezeket az égitesteket arra, hogy szakadatlanul keringjenek a Sarkcsillag körül.
(5, 23, 2.)
Az anyagi megjelenés utolsó, oszthatatlan és nem test alakú formáját parama-anuhnak (továbbiakban: atom) nevezzük. Még a formák felbomlása után is láthatatlan egységként létezik. Az anyagi test nem más, mint az ilyen atomok összetétele, csak éppen az átlagemberek ezt rosszul értik.
Az univerzum megjelenésének végállapota az atom. Ha testeket nem alkotva saját formájukban maradnak az atomok, akkor a végtelen egységet képezik.
(3, 11, 1-2.)
Időt mérhetünk úgy, hogy a testek atomi összetételének mozgását figyeljük... Az atomi időt egy bizonyos atomi tér bejárásának időtartama alapján mérhetjük. Azt az időt, amely nem az atomok összességének megfigyelésén alapszik, nagy időnek nevezzük.
(3, 11, 3-4.)
Az égi lakók szekereit igazgyöngyök, arany és sok drága ékszer borítja. Az ég lakói az ég felhőihez hasonlatosak, melyeket alkalomadtán felvillanó villámok ékesítenek.
(4, 6, 27)
Nézd csak, mi szép lett az egész égbolt, a fehér szekerek rajától.
(4, 3, 12)
...éppen úgy utaznak a világűrben, mint ahogy a közönséges emberek a földfelszínén járnak.
(4, 4, 19)
Még az égi bolygókhoz is eljutott Maharaja Judhisthiras világi javainak/birtokainak híre... Óh, Brahmanas, a királynak oly fenséges gazdagsága volt, hogy még az égi lakók is megirigyelték őt.
(1, 12, 5/6)
így elnyertem Siva tetszését, s jutalomként elküldte nekem saját fegyverét. A többi félisten is átadta nekem a fegyvereit, így aztán saját jelenlegi testemben meglátogathattam az égi bolygókat, ahol egy félmagas ülés is megilletett engem. Akkor aztán néhány napig vendégeskedtem az égi bolygón...
(1, 15, 12/13)
Minekutána Isten legfelsőbb személyének, Sri Visnunak, a Transzcendenciának ily módon imákat mondtak a félistenek, visszatértek Brahma és Siva vezetésében lakhelyeikre, az égi bolygókra.
(10, 2, 42)
Az ártatlan (szűz), Sat, Daka leánya hallotta, amikor az ég lakói, akik az égben szállottak, arról a nagy áldozatról beszéltek, melyet apja hozott. Mikor látta, hogy az égi lakók szép asszonyai, kiknek erősen ragyogtak szemeik, minden égtáj felől az ő tartózkodási helye felé közeledtek...
(4, 3, 8)
Mihelyt láthatóvá váltak szabadulásának jelei, egy szép szekeret látott az égből alászállni, amely mind a tíz világtájat megvilágította, s úgy tűnt, mintha a sugárzó félhold ereszkedne alá...
Dhruva Maharaja a vimánában megpillantotta Sri Visnu két felette szép útitársát. Négy kezük volt és testük feketésen ragyogott. Nagyon fiatalok voltak, szemeik vöröses lótuszvirághoz hasonlítottak. Kezükben harci ékeket viseltek és nagyon izgatóan ható köntösökbe öltöztek, sisak volt a fejükön, és nyakláncok, karperecek és orrgyűrűk ékesítették őket...
Miközben Dhruva Maharaja a világűrben repült, megláthatta sorra a Naprendszer összes bolygóját, útközben pedig az összes félistent láthatta, amint szekereiken szállottak.
(4, 12, 19/20/34)
A városban állandóan pávák, galambok és méhek hangja hallatszott, s a város fölött szekerek szállottak, melyekben szép nők ültek...
(8, 15, 20)
Akkor Indra, az ég királya az égi bolygó összes vezetőjével együtt Sri Vamadának egy helyet kínált fel egy égi szekéren, és Brahma engedélyével felvitte őt az égi bolygókig.
(8, 23, 25)
...akkor (Sri Ramacandra) felsegítette Sitadesit egy virágokkal díszített szekérre, majd ő maga is beszállt.
(9, 10, 12)
Mivel a félisteneknek nem áldoztak többé, nyugtalanság fogta el őket. Elhagyták lakóhelyeiket az égi bolygón, és ide-oda vándoroltak a földön úgy, hogy a démonok nem vették észre őket, és szemügyre vették a katasztrófa nyomait.
(7, 2, 16)
A lemásolt égi parkok és kertek túlszárnyalják a fenti égi planéták kertjeinek szépségét, mivel ezeken a bolygókon, melyek lejjebb fekszenek, mint a Föld, nincs napsugár, az idő nem oszlik napokra és éjszakákra, s így az idő múlása nem keseríti az embereket. Számos nagy kígyó él ott, melyek fejükön ékszereket viselnek, s a fény, mely a drágakövekből sugárzik, mind elűzi a sötétséget. Mivel e bolygók lakói olyan italokat és elixíreket isznak, melyeket csodatevő növényekből állítanak elő, s ezekben fürödnek, nem gyötri őket gond, sem pedig testi betegség. Fejükön soha sincs ősz haj, nem ismerik a, ráncokat, az öregséget, verejtékük nem idéz elő kellemetlen testszagot, és sem fáradtság, sem az öregséggel járó életerőnek vagy az életkedvnek hiánya nem gyötri őket.
(5, 24, 9 ...)
(A teljes szöveg elérhető:
vedabase.net
vedabase.net/srimad bhagavatam)

Rig véda:

A föld minden teremtménye fél tőle (Parjanyától) és borzalmas fegyverétől, és még az ártatlan is kitér útjából, noha bikaerős, mert Parjanya mennydörögve agyonüti a gonosztevőket.
Óh, pap, aki egyetlen csapással zúztad szét Cambara városát... Örvénylő lángnyelveid szaporán hullottak, bátor kedéllyel lábad nyomán. Fékét veszítve szárnyas lángokat árasztott körös-körül...
Égi ruháját felöltve fölszállott Ráma a szekérbe, és oly csatába lendült, melyet emberi szemek azelőtt sohasem láthattak. Istenek és halandók figyelték a harcot, remegve nézték, hogyan veti be Ráma az isteni harckocsit. Halálos lövések fellegei sötétítették el az égbolt fénylő arcát. A harcmezőre sötétség ereszkedett.
Szörnyű szelek rázták fel a lejtőket, völgyeket és az óceánt, a Nap fakó lett. Amikor csak nem szűnt a csata, Ráma dühében Brahma fegyverét vette, mely égi tűzzel volt töltve. Ez volt a szárnyas fényfegyver, mely halálos volt, mint az égi villám. Kerek íjából kilőtte a villámfegyvert, az pedig átfúrta Ravan fémszívét.

Vymaanika-Shaastra:

Tartalom: Repülési útvonalak - A gép részei - Ruházat - Étkezés - Az anyagok - Hőelnyelő fémek - Az olvadáspont - A tükör - Az erő - A gépek - A különböző repülőgéptípusok - A Shakuma-vimána - A Sundra-vimána - A Rukma-vimána - A Tripura-vimána
Most a tükrökkel és lencsékkel foglalkozunk, amelyek elengedhetetlen kellékei egy vimánának. Hét különböző van belőlük. Nevük: »Makura-kal-pa«, mint távtükör, »Skaktyaakarshana-darpana«, mint energiagyűjtő tükör,... »Rowdree-darpana«, mint vészjelző tükör. A »Vishwakriyaa tükör« mozgatható kell legyen és helye a pilóta közvetlen közelében van, hogy az mindent és mindenkor jól lásson. A következő módon állítják elő: Két rész »sat-va«... öt rész higany... hat rész csillám... nyolc rész gyöngypor... tíz rész gránithomok... nyolc rész só. Ezeket az alkotóanyagokat megtisztítjuk, lemérjük, majd olvasztótégelyben 800 fokra hevítjük. Amint minden alkotórész folyékonnyá válik, az előkészített formába öntjük...
(...)
Rowdree-darpana egy lencse, mely mindent elfolyósít, amire irányítjuk... Ha a napsugár útjába helyezzük, egy gonosz, »Maarikaa« nevű erőt szabadítunk fel, mely a napsugárral feltöltődve az ellenséges repülők megsemmisítésére képes.
(...)
Ezt a tizenkét hozzávalót meg kell tisztítani és 5:3:5:1:10:10:11:8:7:2:6:1 arányban kell keverni. Az egészet lótuszformájú olvasztótégelybe tesszük és faszénnel melegítjük. A hőmérsékletnek el kell érnie a 323 fokot. Az eredmény egy »Sheetaranjikaadar-sa«, vagyis egy olyan üveg, amely a hideget megfogja.

(A teljes szöveg elérhető: bibliotecapleyades.net)

Visnu-Purána:

Miközben még Kalki beszélt, leereszkedett az égből két napsugarasan csillogó, mindenféle drágakőből álló, magától mozgó kocsi, amelyeket ragyogó fegyverek védelmeztek.

Samarangana Sutradhara:

A vimánát csak egészséges, felnőtt férfiak vezethetik, de csakis olyanok, akik a vimánák minden titkával tisztában vannak. Meg kell tanulni és érteni a vimána kezelésének 32 fajtáját és módját!
Erősre és ellenállóra kell a vimána testét készíteni, mint egy nagyszerű repülő fénytestű madárnak. Belülre elsőnek a Merkúr-motort kell betenni a vashűtő berendezésével az alján. A Merkúrban lappangó erővel, mely a vezető forgószelet mozgásba hozza, egy benne ülő ember hatalmas távolságokba utazhat az égen. Egy vimána mozgása lehet vertikálisan fel- és leszálló, rézsútosan mozgó, előre és hátra. A gépezetek segítségével az emberi teremtmények képesek az eget szelni és a mennyei lények a Földre szállni.

Prof. Dr. Dileep Kumar Kanjilal - Repülő szerkezetek a régi Indiában:

A Rig-védából ismeretesek azok a himnuszok, amelyek az Asvinokat, a Ribhukat és más istenségeket dicsőítenek. Ezekben a himnuszokban jelennek meg az első utalások olyan járművekre, amelyek élőlényeket is szállíthattak a levegőben. A Rig-védában ezeket a repülő járműveket többnyire „ratháknak" nevezik. (Ez a szó értelemszerűen a jármű vagy kocsi szavakkal adható vissza.) A Ribhuk egy repülő szekeret készítettek a két ikertestvér, az Asvinok számára, akiket orvosoknak tekintettek az istenek világában. Ezek a repülő szekerek szerfölött kényelmesek voltak. Mindenhova el lehetett velük repülni, még a legmagasabb felhők fölé, sőt az "égbe" is. A himnuszokból azt is megtudhatjuk, hogy ezek a repülő szekerek még a gondolatnál is gyorsabbak voltak. Az írásokból kiderül, hogy ez a repülő szerkezet nagy volt, három részből állt, és háromszögletűre készítették. Irányításához legalább három emberre volt szükség. A járműnek három kereke volt, amelyeket repülés közben behúztak. Arról is szó esik, hogy a repülő szekérnek három „pillére" volt. A Rig-védában megjelenő repülő járművek rendszerint aranyból, ezüstből vagy vasból készültek, ám a védikus szövegekben a leggyakrabban alkalmazott fém a csodálatosan csillogó arany volt. Szegekre vagy szegecsekre emlékeztető elemek erősítették össze a járművet. Az így leírt égi harci szekeret olyan folyadékok hajtották, amelyek neve ma már nem fordítható le pontosan. A „madhu" és „anna" szavak legkönnyedebben a „méz" és „folyadék" szavakkal adhatók vissza. A kocsi madárnál is könnyedebben mozgott a levegőben, elrepült a Nap, sőt a Hold felé is, és nagy robajjal leszállt a Földre.
Említésre méltó tény, hogy a Rig-védában többféle hajtóanyagról is szó esik, amelyeket különböző tartályokban tároltak. Ráadásul világosan kiderül a szövegekből, hogy a jármű mindenféle „igavonó állat" nélkül mozgott az égen. Amikor a jármű előbukkant a felhők közül, lent hatalmas embertömegek gyűltek össze, hogy tanúi lehessenek a földet érésnek. Az égi járművön - a már említett három pilótán kívül - helyet kapott még a tengerből kimentett Bhujyu király, Szúrja leánya, Csandra asszony, valamint további két-három ember is. Eszerint a járművön összesen hét-nyolc személy utazhatott. Ráadásul kétéltű jármű lehetett, mivel minden baj nélkül leszállt a tengerre, és a partig vízen tette meg az utat.
Sőt, a Rig-védában (1.46.4) szó esik három repülő harci szekérről is, amelyek különböző mentőakcióknál kerültek bevetésre. Több, mint 30 hőstett felsorolását olvashatjuk, különféle mentőakciókat a tengerből, barlangokból, az ellenség hadrendjéből és kínzókamrákból. A Rig-védában található leírás szerint ezek a speciális harci szekerek igen tágasak lehettek, amelyek sokféle hadműveletet hajtottak végre, és indulásnál hatalmas lármát csaptak. Külsejüket illetően pompás jelenségek voltak.
Ebben a bonyolult összefüggésben a védikus szövegek néhány szava speciális figyelmet igényel. A „madhu", „anna", „trivrt" és „tri-bandhura" szavakra gondolunk. A "madhu" szó a klasszikus szanszkritban "méz" jelentésű, de a lexikonban a "folyékony anyag" jelentésű "szoma" szóval hozzák összefüggésbe. Az „anna", amely rendszerint főtt rizs jelentésű, itt erjesztett rizslé értelemben használatos. Valószínűleg egy alkoholból és szomaléből álló folyadékról van szó, amelyet tankokban tároltak, és hajtóanyagként használtak. Az is figyelemreméltó, hogy a repülő járművek keréknyomokat hagytak maguk után, ha a földön mozogtak. Egyes repülő szerkezetek meghatározott menetrend szerint indultak és érkeztek: háromszor nappal és háromszor éjjel.
A Rig-véda 1.166.4-5,9 részlete igen valósághűen mutatja be a „Marut"-ok repülését. Az épületek megremegtek, a kisebb fák és növények kiszakadtak a földből, barlangok és dombok visszhangozták az indulás zaját, a repülő jármű hangos robajától az ég mintha felbolydult volna, hogy aztán darabokra szakadjon.
E helyütt szeretnék, mint szakember, egyet s mást elmondani a „vimána" szóról.
A repülő jármű jelentésű "vimána" szó először a Jadzsur-védában (17.59) jelenik meg. Addig ezt a szót más összefüggésekben használták, és általában „levegőtűz", „a nap számlálója" vagy „az ég teremtője" jelentése volt. Ezekben a származékokban a szót az égbolt kiterjedésével és méreteivel hozzák kapcsolatba. De a Jadzsur-véda említett részében és az ezt követő szövegrészletekben a "vimána" egyértelműen repülő járművet jelent.
A szó, amelyet ezekben a verssorokban alanyesetben találunk meg, olyan valamit jelent, ami "fénnyel tölti meg az égboltot", ami „az egész vidéket megvilágítja", amely „folyékony anyagot" tartalmaz, és ami követni képes a Nap és Hold feljöttét és lementét. Az egész kalsszikus és puránairodalomban a repülő járművet jelentő köznév a „vimána".
Az itt következő szövegrészletek talán elegendő bizonyítékul szolgálnak arra, hogy a Rámájana hőseposzban a „vimána" és „ratha" szavak „repülő tárgy" jelentésűek voltak:
- Kharával együtt beszállt a repülő járműbe, amely drágakövekkel és démonok képmásaival volt díszítve. Olyan zajjal mozgott, amely hasonlatos volt a felhőkből jövő dörgéshez. (3.35.6-7)
- Szállj be ebbe a járműbe, amely drágakövekkel van megtöltve, és a levegőbe emelkedhetsz. Ha elcsábítottad Szítát (egy király feleségét), oda mehetsz, ahova kedved tartja, a levegő útjain én majd Lankára (a mai Ceylon) viszem őt... Azzal Rávana és Máricsa beszálltak a légi járműbe, amely egy palotára („vimána") hasonlított... (3.42.7-9)
- Te gazember, azt hiszed, jólét lesz a részed, ha ezt a légi járművet megszerzed? (3.30.12)
- És akkor az önálló légi jármű, melynek sebessége, mint a gondolaté, ismét megjelent Sri Lankán a szegény Szítával és Trijatával együtt (4.48.25-37)
- Ez az a pompás légi jármű, melynek Puspaka a neve, és úgy ragyog, mint a nap. (4.121.10-30)
- A repülő tárgy, amelyet egy hattyú díszített, hangos dörgéssel a levegőbe emelkedett. (4.123.1)
- Szugríva majomkirály valamennyi háremhölgye igen sietősen befejezte a díszítéseket és beszálltak a repülőbe... (4.123.1-55)
A Rámájanában levő szövegek olyan égi járműveket mutatnak be, amelyeknek hegyes orruk volt, rendkívül gyorsan mozogtak, és a törzsük aranyhoz hasonlóan csillogott. Belsejükben különböző fülkék voltak gyöngyökkel körberakott ablakokkal. Kényelmes, gazdagon díszített belső helyiségekkel rendelkeztek. Az alsó emeleteket kristály ékesítette, és az egész belső teret berakások és szőnyegek borították. Ezek a járművek igen tágasak voltak, mindenféle luxussal ellátva. A Rámájanában leírt légi járművek tizenkét személyt szállíthattak. Reggél indultak Sri Lankából (Ceylonból), és délután érkeztek Ajodhajába, s közben kétszer szálltak le: Kiskindhyában és Vasisthasramában. Ily módon kereken 2880 kilométert tettek meg kilenc óra alatt. Ez 320 kilométer óránkénti sebességnek felel meg.
Az eddig említett szövegrészletekben - két eset kivételével - mindig a „vimána" szót találjuk a repülő jármű megjelölésére.
Az eddig idézett szövegrészletekből nem következtethetünk arra, mintha „isteni" vagy „égi" lények utaztak volna az égi járművekkel. Ezeket a repülő szerkezeteket kiválasztott emberek, ha úgy tetszik, uralkodócsaládok vagy hadvezérek használták. De az egész szanszkrit irodalomban sok helyen találunk utalást arra, hogy a repülő objektumok építési technikája az istenektől származik. Világosan megkülönböztethetők a hatalmas űrvárosaikban lakó istenek azoktól a kiválasztott emberektől, akik bizonyos esetekben meglátogathatták ezeket a városokat.
Ardzsuna égi utazásának leírásából kiderül, hogy Ardzsunának az ég sok régióját kellett bejárnia, és más légi járművek százait figyelhette meg. Egyik-másik éppen repült, mások a földön álltak, ismét mások pedig éppen felszállni készültek.
A Szabhaparvan szövegeiben részletes utalások találhatók ezekre az „égi lényekre". Állítólag azért jöttek valamikora Földre, hogy az embereket tanulmányozzák. Ezek az „égi lények" kedvük szerint mozogtak a világűrben és a Földön. Különböző szerkezetekkel, úgynevezett szabhákkal ismerkedhetünk meg ezekből a szövegekből, amelyek nyugodtan rótták pályájukat az égen, mint a mai műholdak. Ezekből a gigantikus műholdakból - amelyeket ma űrszerkezeteknek vagy űrvárosoknak nevezhetnénk - különféle „vimánák" repültek ki. Óriási űrszerkezetek voltak ezek, és mint az ezüst, úgy csillogtak az égen. El voltak látva élelmiszerrel, italokkal, vízzel, az élethez szükséges minden komforttal, de rettenetes fegyverekkel és lőszerrel is.
Az egyik ilyen, állandóan a saját tengelye körül forgó űrvárosnak a neve Hiranyapura volt, amit körülbelül az „aranyból való város" szavakkal fordíthatnánk le. Brahma építtette Pulama és Kaláka démonoknak. Ez az űrváros bevehetetlen volt, és a két démon oly sikeresen védelmezte, hogy még az istenek is távol tartották magukat tőle.
Ám egyszer mégis csatára került a sor. Ennek leírását a Vanaparvan (a Mahábhárata egyik része) 168., 169. és 173. fejezetében találhatjuk meg. Ardzsunának, a Mahábhárata istenhősének valamiféle nézeteltérése támadt az űrvárosban lakó démonokkal, akik ijesztő mértékben megszaporodtak. Amikor Ardzsuna az űrtelepüléshez közeledett, a démonok elképzelhetetlen fegyverekkel védekezni kezdtek. íme, egy idézet:
„Rettenetes csata vette kezdetét, amelynek során az űrváros messze az egekbe vettetett, majd pedig ismét a Föld felé közeledett. Hol az egyik oldalára billent, hol a másikra. Miután már hosszú ideje tombolt a harc, Ardzsuna egy pusztító lövedéket indított útjára, amely az egész várost darabokra tépte, s az a földre hullott. Az életben maradt démonok előmásztak a romok közül, és makacsul tovább küzdöttek.
Végül valamennyi démon elpusztult, Indra és a többi isten hősként dicsőítette Ardzsunát.
A Vanaparvanban vannak még más űrvárosok is, amelyek a saját tengelyük körül forognak. Ezeknek a neve Vaihayasi, Gaganacara és Khecara. Sőt, a Szabhaparvanban olyan sajátságos építményekről is szó esik, amelyeket Mája isten alkotott meg, majd ezekbe az űrvárosok ba telepítette. (Ezen építmények fogalma nem fordítható le egyértelműen. A szótőből a „valamivel tele levő helyiségek" jelentést hámozhatnánk ki.) Ebben az összefüggésben figyelemre méltó az a tény, hogy szabályszerű űrállomások keringtek a Föld körül, amelyek hangárnyílásai elég szélesek voltak ahhoz, hogy kisebb repülő objektumokat befogadhassanak. Sok hasonlóság van a régi leírások és az űrvárosokkal kapcsolatos mai elképzelések és rajzos ábrázolások között. Egyrészt ezekből az űrvárosokból repülő objektumok indultak a Földre, másrészt magán a Földön repülő járműveket építettek. Ezek legnagyobb részének „vimána" a neve. Csupán a Mahábháratában 41 helyen esik szó repülő „vimánák"-ról. Gyakran nehéz különbséget tenni az űrvárosokból induló és a Földön épített vimánák között. E megállapítást illusztrálják az itt következő mondatok:
- Az istenek ama mechanikus szerkezetet meghatározott célra alkották.
- Az istenek csodálták azt a nagyvonalú személyt, aki felszállt az égi járműre.
- Ó, Uparicara Vasú, eljön majd hozzád a tágas repülő gépezet, és ha felülsz e járműre, te leszel az egyetlen ember, aki istenséghez hasonlatos.
- Egy ima varázsereje révén Jama isten egy repülő járművel érkezett Kuntiba.
- Ó, Kurus ivadék, az a gonosz ember önmagától repülő járművön jött, amely mindenhol tud mozogni, és szaubhapura néven ismeretes. ..
- Amikor eltűnt a halandók szeme elől, magasan fent az égen ezernyi különös repülő járművet vett észre.
- Belépett Indra isten kedvenc palotájába, ezernyi repülő járművet pillantott meg, amelyek az isteneknek készültek, néhány csak állt, mások pedig mozogtak.
- A Marutok csoportjai isteni repülő járműveken érkeztek, és Matali, miután ezeket mondotta, magával vitt engem (Ardzsunát) repülő járművébe, és megmutatta a többi repülő szerkezetet,
- Emberek is járnak az égen légi járműveken, amelyeket hattyúk díszítenek, és olyan kényelmesek, mint a paloták.
- A nagy úr átadott neki egy magától mozgó légi járművet...
- Az istenek saját repülő járműveiken jöttek el, hogy Kripacarya és Ardzsuna harcának tanúi legyenek. Maga Indra, az ég ura speciális repülő objektummal érkezett, amely 33 isteni lényt tudott befogadni.
A buddhista irodalom terjedelmes szövegeiben a légi járművet jelentő „vimána" fogalom sok helyen előfordul. Igy például a Mahavamsához tartozó Vimána Vatthuban azokat a pompás helyeket nevezik „vimánáknak", amelyek a boldog „szellemek" lakóhelyéül szolgáltak.
Itt egy csillogó palotáról esik szó, amely a levegőben lebegett. Néhány tudós hajlamos arra, hogy a buddhista irodalomban található „vimána" fogalmat olyan palotaként értelmezze, amely isteneknek és boldog szellemeknek szolgált lakóhelyéül. Am a „vimána" szó szerfölött ritkán hozható összefüggésbe emberi lakóhelyekkel. Igy például a Szulavamsza első részében a „vimána" kifejezés egyértelműen légi járművet jelent. A pontos szöveg a következő: „...A hatalmas város aranyból, drágakövekből és gyöngyökből készült légi kocsik százaival volt tele, s ezért olyan volt, mint a csillagos égbolt."
A buddhista irodalom nagy részében a „vimána" fogalom jelentése mozgó égi palota vagy légi kocsi. Ebben a jelentésében volt használatos a védikus és puránairodalomban és később is többször a klasszikus irodalomban. Ennek illusztrálására álljon itt három példa:
- A nagy istenség leszállt a légi kocsiról.
- Az isteni, Matali által kormányzott légi jármű leszállt az égből.
- Ha Szuparna király kockázni ment, felesége, Szusroni leszállt a légi járműről.
Egy másik, autentikus hivatkozást repülő járművekre a régi Indiában Kálidásza művében találhatunk. Szemléletesen és tudományos pontossággal mutatja be Ráma repülésének különböző szakaszait Lankából Ajodhjába. Amikor Ráma felemelkedett a magasba, feltárult előtte a hullámzó tenger, a tengeri állatok és a víz alatti képződmények látványa. A tenger partvonala vékony vaskerék széléhez hasonlított. A légi kocsi hol felfelé mozgott, hol pedig lefelé, néha a felhők között, majd a mélyebb rétegekben, ahol madarak repültek, s azután ismét az „istenek országútjain" haladt. Az égi repülő kocsi, miután elrepült az óceán részei, néhány folyó, néhány tó és egy remetelak fölött, Uttara-kosalában szállt le. A leszállás helyén összegyűlt emberek nagy csodálkozással nézegették a járművet. Ráma elegáns, csillogó fémből készült lépcsőn hagyta el azt.
A találkozás után Ráma Bháratával és másokkal együtt ugyanazon a lépcsőn visszament a zászlókkal díszített égi járműbe. Bhárata köszöntötte Szítát, aki a repülő belsejében ült. A jármű körülbelül egy mérföldet repült kis sebességgel, aztán felgyorsított, és elérte Ajodhját, Ráma fővárosát.
Végül is, nagyon szemléletes leírása ez egy több mint 2900 kilométer hosszú légi utazásnak Sri Lankától (Ceylon) Ajodhjáig Setubandhán, Mysorén és Allahabadon keresztül.
Kálidásza néhány elképesztő tényről tudósít, amely talán töprengésre késztethet bennünket. Amikor Dusyanta király kiszállt Indra légi járművéből, csodálkozva vette észre, hogy a légi jármű kerekei nem verték fel a port, és zajt sem okoztak, bár forogtak. Elképedten vette tudomásul, hogy a kerekek nem érintik a talajt. Matali kijelentette, hogy ez Indra légi kocsijának kitűnő minőségével magyarázható. Ez az utalás azt bizonyítja, hogy voltak olyan repülők, amelyeket istenek állítottak elő és használtak, de olyanok is, amelyek földi műhelyekből származtak.
A földi repülőgépépítés példája lehet a két testvér, Pranadhara és Pajyadhara története. Mája démontól tanulták meg, hogyan lehet készíteni önmagától mozgó, mechanikus légi szerkezeteket. Az általuk készített jármű 3200 kilométert tudott megtenni leszállás nélkül, és a két hős testvér evvel a repülő szerkezettel hagyta el hazáját, hogy egy távoli kontinensre repüljenek.
Sőt ugyanebben a történetben mechanikus, emberhez hasonló robotokkal is találkozhatunk. Végül ugyanitt annak leírását is megtalálhatjuk, hogyan utazott Narabahanadutta király egy hatalmas légi járművön. E gigantikus égi jármű körülbelül 1000 személyt szállíthatott, és sok férfit vitt Kausambiba.
A Kathaszaritszágara különböző korokból származó történetek gyűjteménye, amely egy elmúlt időszak történelmi hagyományait és mondáit tartalmazza. Itt is szó esik egy olyan légi járműről, amelynek „soha nem kellett tankolnia", és amely embereket szállított egy távoli országba a tengereken túl. Ezekből a hagyományokból és mondákból kiolvasható, hogy a régi Indiában élő emberek különböző formájú repülő gépezeteket ismertek. És mást is: számtalan utalás található meg műszaki és mechanikus szerkezetekre is, mint például vízórák, mesterséges babák, mechanikus öntözőberendezések, műmadarak és mesterségesen előidézett esőfelhők.
Ennek az ősrégi repüléstudománynak az eredetét nyomozva, a Máhábháratában egy megjegyzést találunk, amely szerint Visvakarman és néhány más, néven nevezett istenivadék „az istenek főépítészeiként" tevékenykedtek, és repülő kocsikat készítettek. E tudás egy részét az emberek is birtokba vették. A Mahábhárata Szabhaparvan c. részében egy további utalást találunk arra, hogy Mája, a „démonok" főépítésze nemcsak repülő gépezetéket tervezett, hanem gigantikus űrvárosokat is, amelyek Gaganacaraszabha néven voltak ismertek. Ráadásul még csodálatos paloták is viselik tervező tudományának a bélyegét. Ha ezen a nyomon még távolabbi időkbe megyünk vissza, a Samaranga-nasutradhar szövegeiben az található, hogy maga Brahma idős korában öt tágas léghajót alkotott, amelyeknek még nevet is adott (1. Vairadzsa, 2. Kailásza, 3. Puspaka, 4. Manika, 5. Tribistapa). E hatalmas léghajók vagy lebegő városok tulajdonosai Brahma, Siva, Kuvera, Jama és Indra voltak. Ugyenebben a műben található meg továbbá a palotaépítés egyik alapelvének megfogalmazása, amely az indiai templomok vonatkozásában döntő jelentőségű. Ez az alapelv ugyanis kategorikusan azt a felfogást képviseli, hogy a templomok és paloták az égi repülő kocsik építészeti kópiái. Különböző művekben, így például a 7. századból származó Manasarában felfedezhetjük ennek az ősrégi hagyománynak a megerősítését. A paloták és templomok alaprajzukban és felépítményükben azonosak voltak a régi repülő járművekkel. Az óriási templomok hatalmas űrlétesítmények kicsinyített másai voltak, a kis helyi templomok az alárendelt lények repülő járműveit szimbolizálták. Ily módon igen világosan elhatárolódtak egymástól az istenek által használt égi járművek a halandókétól.
Az ókori India ezen hagyományaival kapcsolatban felmerül a kérdés, vajon azok az isteni lények, akik repülő szerkezetekre szálltak, testileg léteztek-e. Ha ugyanis úgy tekintjük az isteneket, mint absztrakt fogalmakat vagy mint természeti erők megszemélyesítőit, úgy ez ellentmond annak az elképzelésnek, amely szerint testtel rendelkező lények voltak a Föld és a világűr között közlekedő, repülőgéphez hasonló szerkezetekben. De ha emberi tevékenységeket és emberi jellemet tulajdonítunk az isteneknek, máris nyilvánvaló lesz az ellentmondás. De a védikus szövegek kifejezetten azt állítják, hogy 35 ilyen égi isten volt. Ám a puránaszövegek 100-ban állapítják meg az égi aszurák számát. A védikus szövegek úgy mutatják be a két isteni ikertestvért, az „Asvinokat", mint nagyon fiatalokat. Emberi alakjuk van, és emberi tulajdonságokkal rendelkeznek. Ráadásul még Sayana aRig-védával kapcsolatos egyik kommentárjában kerek perec megállapítja, hogy az istenek „az ég" egy távoli pontjáról érkeztek, és visszatértek a Földre.
A régi tudósvitában azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy az istenek szellemi vagy testi természetűek voltak-e, Yaska, a Nirukta szerzője kompromisszumos megoldást képvisel. Neki ugyanis az a felfogása, hogy mind a kettő igaz. Az istenek egyszerre voltak testi és szellemi lények. A védikus istenségek fő jellemzőinek modern kutatásai azonban azt a felfogást támasztják alá, amely szerint az istenek testtel rendelkező lények voltak, akik nagyon régen érkeztek Naprendszerünkbe. A Máhábhárata, amely korábbi forrásokon alapul, ezeket az isteneket mint testi lényeket írja le, akik nem izzadnak, akiknek a szeme nem hunyorog, akik örökké fiatalos kinézetűek, és akiknek „koszorúja" (nyilván a testük körül levő sugarakról van szó) soha nem hervad el.
Ha ilyen nagy volt a leírt különböző repülő objektumok száma, felmerülhet a logikus kérdés, hogyan lehetséges az, hogy egy ilyen értékes tudomány feledésbe merült, és soha nem kerültek elő e repülő szerkezetek archeológiai maradványai. Ám egy részletesebb vizsgálat azt bizonyítja, hogy csupán kevés olyan pionír technikus volt, aki a repülő szerkezetek tudományát elsajátította. Közülük kettő Visvakarman és Mája volt. Ráadásul e technológia használata csupán az elitre korlátozódott, és a köznép körében nem terjedt el. Még ma is az a helyzet, hogy a repülőutakat csak a vagyonosok vagy az üzletemberek élvezhetik, míg a fejlődő országokban élő nagy tömeg aligha örvendezhet ennek a szállítási eszköznek. Az ókori repüléstechnika jól őrzött titok volt. Ráadásul az ókori Indiában szokás volt, hogy a tudás döntő aspektusait csupán a tanítók és tanulók szűk körére korlátozták. Maguk az istenek emberi tanítványaik kötelességévé tették, hogy a repülő szerkezetek titkait nem árulhatják el tudatlan személyeknek. Rettenetes büntetések kilátásba helyezésével tiltották a visszaélést evvel a régi tudománnyal. A Samaranganasutradharban azt az egyértelmű megállapítást találjuk, hogy a gépezetek műszaki részletei maradjanak titokban. A Vaimanika Sastra (Vymaanika-Shaastra) Bodhananda-kommentárjának definíciója szerint csak olyan férfinak van joga ahhoz, hogy repülésvezető legyen, aki a vimánák valamennyi titkának birtokában van. Mielőtt egy pilóta repülhetett volna, meg kellett tanulnia a vimánák titkainak mind a 32 fajtáját. Mivel a vimánák nemcsak szállítási eszközök voltak, hanem stratégiai fegyverként is használhatták azokat, nagyon is érthető a szerkezetükkel és eredetükkel kapcsolatos titoktartás.
Arra, hogy miért merült feledésbe az emberek és istenek repüléstudománya, további magyarázatul szolgálhatnak a különböző csaták és katasztrófák a Krisztus születése előtti évezredekben, igy például indiai csillagászok egy csoportjának az a véleménye, hogy a khuruksetrai csata i. e. 3102 körül volt. Ez a dátum azokból a csillagászati megfigyelésekből adódik, amelyekről a régi szövegekben esik szó evvel a csatával kapcsolatban. Csillagászoknak egy másik csoportja a Bhárata-háború ütközetét i. e. 2449-re datálja, míg európai tudósok úgy vélik, hogy ez az esemény i. e. 1000 körül játszódott le. A konzervatív indiai tudósok a négy véda, a bráhmanák és az upanisadok keletkezését i. e. 6000 és 2000 közé teszik, sőt közülük néhányan egy még távolabbi múltba. Egy olyan alapos és bölcs nyugati tudós is, mint H. Jacobi, a védák keletkezését i. e. 4500-ra datálta.
A Máhábháratában hatalmas pusztítások leírását találhatjuk, amelyeket az istenek félelmetes fegyverei okoztak. A leírt szituációk rémségei szinte csak a mai atomháborúk rémségeivel hasonlíthatók össze. A pusztítások oly rettenetesek voltak, hogy a túlélőknek hosszú időre volt szükségük egy új társadalom megszervezéséhez.
Ezen idő alatt, a tudás eme sötét periódusaiban mindenféle repülő gépezet használata eltűnt.
A világméretű pusztításokat a különböző szanszkrit szövegek is bizonyítják. Az emberi civilizációt sújtó katasztrófákra nemcsak a védákban és a puránákban találunk utalást, hanem a későbbi klasszikus indiai irodalomban is. A pusztítás különböző hullámainak különböző okai voltak, amelyek közül az alábbiakat a szanszkrit irodalom is feljegyzi:
- kozmikus katasztrófa (istenek háborúi);
- természeti katasztrófák, például árvizek és földrengések;
- regionális és világméretű háborúk.
Az indiai hagyományok szerint az emberi civilizáció nagyon régi, és nem periodizálható a modern kutatás által megállapított időlimitekkel. Mindezen okok alapján nem lehet különösebben csodálkozni azon, ha az archeológiai lelőhelyekből nem kerülnek elő a repülő szerkezetek maradványai. Európában ma már kevés reliktumot találunk az első világháborúból, és a harmincéves háborúval kapcsolatos tárgyak legjobb esetben is már csak a múzeumokban tekinthetők meg.
Am az indiai szanszkrit szövegekben nem néhány évszázadról, hanem néhány évezredről van szó. Ezért nem csodálkozhatunk, ha a repülő gépezetek használatának tudása a védák korába helyeződött át, és gyakran legendák pókhálója lepte be. Bár a háborús pusztítások és az ezt követő katasztrófák eltüntették a tudást, az ősrégi repülő szerkezetek építésének és tervezésének a tudását, de epikai formában életben maradt az ezekre való emlékezés. Ezen ősrégi emlékezet részei élnek még ma is a folklórban, igy például a kínai repülő sárkányoknál vagy az indiai istenkocsikban.
Már csak az a kérdés van hátra, hogy az emberek templomépületeikben miért utánozták az isteni járműveket.
Ezek az égi alkotások az évezredekkel ezelőtt élt emberek számára érthetetlenek voltak, valamiféle isteni jelenségek, amelyek erősen hatottak képzelőerejükre. Ezeknek az isteneknek mindenféle kényelemmel ellátott palotákat emeltek, amelyekhez cselédség is (papok) tartozott A vallás területén ezeket a palotákat „templomoknak" nevezik. Építésük során megpróbálták utánozni az égi lények különböző repülő alkotásait, hogy az istenek ugyanolyan jól érezzék magukat itt a Földön, mint égi rezidenciájukon. Az első istenek a világmindenség óriási távolságaiból érkeztek. Amint ezt a Vanaparvanban olvashatjuk, rendkívül hagy és kényelmes városokban laktak a Földön kívül. Egy ilyen, városról azt olvashatjuk, hogy fényes és nagyon szép volt, tele házakkal. Négy bejárata volt. amelyeket örök vigyáztak, akik különféle fegyverekkel voltak felszerelve. A Szabhaparvan (a Mahábhárata része) 3. fejezete ilyen űrvárosokat mutat be. Megtudhatjuk belőle, hogy Mája, az aszurák építésze Yudhisthira, a legidősebb Pándava számára egy pompás gyűléstermet tervezett aranyból, ezüstből és más fémekből, amelyet 8000 munkással feljuttattak az égbe. Amikor Yudhisthira megkérdezte a bölcs és tudós Naradát, hogy építettek-e már valaha is ilyen csodálatos termet, Narada elmondta, hogy valamennyi isten - Indra, Jama, Varuna, Kuvera és Brahma - hasonló égi csarnok tulajdonosa. Ezek az űrvárosok mindig a kozmoszban voltak. A kényelmes élethez szükséges minden berendezéssel el voltak látva. Jama űrvárosáról azt olvashatjuk, hogy fehér fal vette körül, amely sugárzóan csillogott, amikor a város égi pályáján haladt. Sőt ennek az égi városnak még a méreteit is megtudhatjuk a szanszkrit irodalomból. Állítólag Kuveráé volt a legszebb űrváros az egész galaxisban. Mai mértékegységekkel számolva 550*800 kilométer lehetett, szabadon lebegett a levegőben, és a város épületei aranyosan csillogtak.
Az ilyen repülő városok leírásai ősidők óta szerves alkotórészei az óind eposzoknak, amelyek valódisága nem vonható kétségbe. Csupán az jelentette a nehézséget, hogy mi csak az újabb időkben ismerhettük fel az olyan kifejezések egzakt jelentését, mint „vaihayasi" (repülni), „gaganacara" (levegő) vagy „vimána" (repülő szerkezet). Csak a modern technika ismerete tette lehetővé az értelmes interpretációt.

Vissza a Főoldalra